2012. augusztus 9., csütörtök

Mekkora a háztartásod havi rezsiköltsége?

Feltettem a kérdést, amire összesen 146 válasz érkezett, amiből 60 a blogban, a többi a Facebook-on. A két forrásból más-más arányú eredmény született, ami talán annak köszönhető, hogy a blog olvasói talán tudatosabbak és megpróbálják alacsonyabban tartani költségeiket.
Az arányok jól látszanak a grafikonból, de azért szembetűnő, hogy a többség (91 fő) 60ezer forint felett költ csupán a rezsire. Ismerve a magyarországi béreket (nem a statisztikai "átlagbért"), ez jelentős összeg. Ezen felül még számítani kell a család élelmiszer igényét, a közlekedést, az esetleges hiteltörlesztéseket, a gyerekek iskoláztatását, a ruházkodást és máris látjuk, hogy a fizetésből semmi nem marad megtakarításokra. Sőt! Még kevés is!
Az adókról pedig nem is beszéltünk. :(
A felmérésben szereplő összegeket a közműszolgáltatóknak fizetjük ki, akik évről-évre extra profitot termelnek és néha igen silány minőséget biztosítanak számunkra (lásd pl. a gáz fűtőértékét). Valahol láttam egy statisztikát, hogy az EU-ban a jövedelmekhez viszonyítva mekkora arányt tesznek ki a lakáscélú kiadások (rezsiköltségek) és Magyarország igencsak rossz helyen állt (sajnos nem találtam meg újra :( ). Amíg 2005-ben kis hazánkban ez az arány 32,96% volt, addig 2011-re már 41,68%-ra emelkedtek ilyen jellegű kiadásaink. Érdemes átnézni az Eurostat és a KSH statisztikáit ezekben a kérdésekben.
A rezsiköltségek csökkentése tehát minden épeszűen gondolkodó család számára fontos tennivaló. Jöhetnék itt megint az alternatív energiaforrások felhasználásával, a passzív házakkal, stb., de amíg a bekerülési költségek csak nagyon hosszú távon térülnek meg, addig lehet, hogy nincs is értelme rajtuk gondolkodni. Nem hiszem el, hogy nincs olyan megoldás, ami olcsó és fenntartható lenne...
Mondanak olyanokat, hogy nem az energiával kell spórolni, hanem megújuló energiát kell használni és újrahasznosítani mindent. De mi van, ha spórolunk? Attól még lehet ugyanolyan jó az életünk. Megfontoltabban, kevesebbet használunk belőlük, mert sok esetben sajnos akkor is használjuk, ha nincs rá szükségünk (pl. égve hagyjuk a villanyt órákon át, vagy nem kapcsoljuk ki a tv-t, túlfűtjük a lakást, stb.). Ezekre az apróságokra igazán odafigyelhetnénk és sokkal jobban járnánk, ha már ki vagyunk szolgáltatva a szolgáltatóknak.
Figyelj oda te is! Fogyassz kevesebbet! Csak annyit, amennyire feltétlenül szükséged van és jobban fogod érezni magad!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése