2012. március 24., szombat

Önfenntartás kényszerből

Nap, mint nap járva a lakóhelyemül szolgáló nagyváros utcáit, egyre több olyan embert látok, akik élelem, ruha, fém és egyéb "hasznosítható" dolgok után guberálnak a kukákban. Szinte már nincs is olyan utca, ahol a hajléktalanok egymást követve ne turkálnának. Szomorú látvány ez. Sokan nem is tudják átérezni, hogy milyen lehet ezeknek az embereknek pusztán az életben maradásért küzdeni. Nincs hol lakniuk, nincs jövedelmük, nincs egészségbiztosításuk és sokszor nincs mit enniük sem. Sajnáljuk őket? Vagy ne? Más kérdés. Ki miért került az utcára? Nagyon sokan a saját hibájukból. Talán a többség. Aki körültekintően él és gazdálkodik, be tudja osztani amije van, az kisebb valószínűséggel kerül ilyen helyzetbe. Ha valaki hitelből vagy kölcsönökből él és abból próbál megvalósítani bármit, az ki van szolgáltatva. A legtöbben meggondolatlanul veszik fel ezeket a pénzeket és meggondolatlanul költekeznek. Probléma az alkoholizmus és a munkanélküliség is.
Aztán amikor az utcára kerül az ember, akkor sajnáltatja magát, az alkoholizmusba menekül és egy idő után már csak az életösztön munkálkodik benne. De milyen élet ez? Mondhatnánk, hogy nincs gondjuk, nem kell fizetniük az egyre emelkedő rezsit, nem kell megszakadni a munkában, stb. Akár irigyelhetnénk is őket. De mégsem tesszük.
Ők önfenntartóak a szó szoros értelmében. Amit találnak azt esznek, ott alszanak, ahol nem áznak meg, összegyűjtik maguknak az egyszerű, igénytelen életükhöz feltétlenül szükséges dolgokat. Ilyen formában nem szívesen lennék önfenntartó. Jó, ha az embernek van tulajdona, vannak igényei (racionális igények) és az ezekhez szükséges dolgokat meg tudja teremteni magának. Az élet úgy szép, ha van értelme élni. Éljünk hát úgy, hogy jó legyen nekünk.
Sokan nem tudnak élni a lehetőségeikkel. Eljátsszák azt, amijük van, elpazarolják a szüleik, nagyszüleik által létrehozott vagyont, nem értékelik a természet és a föld adta javakat. A pénz befolyásolja minden gondolatukat és a rabjaivá válnak. Majd eljön az idő, amikor kényszerből "önfenntartók" lesznek.
A minap is egy szinte teljesen berendezett "lakás célú" bokrot láttam, ahol matracokon alszanak a hajléktalanok egy játszótér szélén. Társaik pedig a közeli kukákban turkáltak élelem után. Mindennapos látvány. Tény és való, hogy akik nem az ő helyzetükben vannak, sok olyant dobnak ki, ami másnak hasznosítható. Nem igazán tudjuk értékelni a nyomort és a szükséget, amíg nem kerülünk abba a helyzetbe. Panaszkodunk, hogy milyen rossz nekünk, ugyanakkor bármit megveszünk, majd kerül a kukába és szemét lesz belőle. Ez lesz a modernkori hulladékhasznosítás? A hajléktalanok szelektálják ki a számukra még hasznosíthatót?
Nem éppen kellemes látvány szép országunk gyönyörű helyein a belvárosokban guberáló hajléktalanhorda. A turizmus szempontjából pedig kimondottan ártalmas. Valamit tenni kell. Tenni kell azért, hogy mindenkinek jó legyen. Vannak használaton kívüli területek, épületek, ezekből lehetne "hajléktalan központokat" alakítani. Nem biztos, hogy a ma üzemelő hajléktalanszállók mintájára kellene csinálni, hanem az olyan kezdeményezésekhez hasonlóan, mint amikor vetőmagot és állatokat osztanak szét különböző programok keretében a hátrányos helyzetű településeken. Lehetne közösséget alakítani ezekből a hajléktalanokból is és megtermelhetnék legalább a számukra szükséges élelmet. Legalább a pusztuló félben lévő gazdasági épületeknek is lenne "gazdájuk", a parlagon levő földek is művelve lennének. A lomtalanításokból származó használt, de még használható bútorokat, eszközöket pedig fel lehetne használni ezekben a "központokban", így nem szemét válna belőlük, hanem valóban újra lennének hasznosítva.
Lehet, hogy ez az elképzelés kicsit utópisztikus, de nem megvalósíthatatlan. De ki lesz, aki bele mer vágni egy ilyen dologba?

Zárszónak legyen itt egy kép a "gyűjtögető" életmódról:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése